Néha jól esik egy történetet írni. Az ember, ha nem teregeti ki mindig életét, ha nem a másik élete a beszédtéma örökké, nagy kincseknek lehet őrzője.
Advent van. Talán elég pár sort olvasni ilyenkor. Az is lelkesít, erőt ad.
Autómmal éppen beértem a faluba. Délelőtt volt, a fákat zúzmara lepte be, az út nem csúszott, de mínusz egy fok volt. Utastársammal beszélgettünk. Ahogy a faluba beértem, egy kiskutya úgy gondolta, átmegy az úton. A fékezés majdnem sikerült, de szegény kiskutya koccant... Két másodperc telt el, és fürgén továbbment az autó elől, a kitűzött célja felé. Pedig még szemből is jöhetett volna autó...
Életünk teli van koccanással, nehézséggel. Fel tudunk állni? Tovább tudunk menni? Így, vagy úgy, de Krisztus erejével eltelve mindig kötelességünk továbbhaladni...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése